Magyar Deutsche

Egy forradalmár története – filmvetítés

2016. október 7.

Időpont: 2016. október 19., szerda, 18. 00 óra.

A film Herhoff György – félig magyar, félig sváb származású – 1956-os mártír életét mutatja be. A kitelepítést ugyan átvészelte a család, de a megélhetésüket jelentő szikvízüzemüket elvették. Békásmegyeren egy helyi csoport rendszerellenes szervezkedésbe kezdett, melynek Herhoff György is tagja volt, azonban az egyikük besúgó volt, és feljelentette őket. A letartóztatást halálos ítélet követte, amit később 13 év börtönre és kényszermunkára enyhítettek. 1956-ban ugyan kiszabadult, de édesanyja unszolására sem menekült el a Németországba kitelepített rokonokhoz, hanem úgy döntött, hogy csatlakozik a forradalomhoz, fegyvert ragad és harcol a magyar szabadságért. A Vérmezőn érte a halálos lövés…

A történetet testvére, Herhoff Mária visszaemlékezései alapján ismerhetjük meg. A 83 éves asszony a mai napig nem tudta lezárni magában a történteket, még a rendszerváltás utáni rehabilitáció ellenére sem. (Herhoff Györgyről utcát neveztek el Békásmegyeren.) A mai napig nem lehet tudni, hogy ki lehetett a besúgó, aki feljelentette a testvérét. A film így az ő személyes története is, azé a fáradságos és reményteli kutatásé, amivel igyekszik kideríteni az igazságot és végre megnyugvást nyerhet. A kérdés, hogy vajon megtalálja-e az igazát 2016-ban, az 1956-os forradalom 60. évfordulóján?
A rendezvény nyelve: magyar
A filmet német felirattal vetítjük.

Szervező:
Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum)

Támogatók:
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (NEMZ-KUL-16-0231